Rendberakó

Rólam

Nem születtem házitündérnek.

Tulajdonképpen rendkívül rendetlen kisgyerek voltam, folyton elhagytam a bérletem, szamárfüles és foltos volt a füzetem – egyszer például csak második lettem a kerületi helyesírási versenyen, mert annyira tintapecsétes volt a papír, hogy nem tudták rendesen elolvasni, amit írtam -, és felnőttként is küzdöttem (sőt a mai napig is küzdök) a saját rendetlenségemmel. De gyorsan tanulok és kifejezetten jó a memóriám, és az is igaz, hogy világéletemben vonzott mindenféle “rendszer”, a produktivitás, a szervezettség és a hatékonyság. És nem csak tanulni szeretek, de tanítani is, segíteni másoknak, hogy rátaláljanak a saját útjukra.

Tudom, hogy vannak olyanok, akiknek a rendszerezettség zsigeri adottság, és képesek akár egy egész hadseregnyi gyereket vagy felnőttet elirányítgatni, a lakásuk mindig ragyog, hétvégenként süteményt sütnek, kertészkednek és önkéntes munkát vállalnak, emellett rendkívül kreatívok és a pénzt is szuperül be tudják osztani. De azt is tudom, hogy ez a tehetség nem adatott meg mindenkinek. A rendezettség ugyanúgy veleszületett “tudomány”, mint az, hogy valaki szépen énekel, jól főz vagy könnyen megtalálja a hangot más emberekkel.

Hiszek viszont abban, hogy a szervezettség, rendezettség, rendszerezettség tanulható. Tulajdonképpen bárki el tudja sajátítani, és sokszor csak az kell, hogy meg tudja mutatni valaki a megfelelő módszereket.  

Vállalom, hogy megmutatom ezeket a módszereket. Ráadásul, mivel life coach és életvezetési tanácsadó vagyok, abban is a hozzám forduló segítségére lehetek, hogy felfedezze, milyen okok állnak az idő-, energia- és általános “rendhiány” hátterében, milyen gátak akadályozzák meg abban, hogy a legjobb önmagát adja. A feladat tehát kettős: nemcsak a “kinti” világot, a környezetet tesszük rendbe, de a belső, lelki világot is. A szervezettebb, hatékonyabb életvitel pedig egy csomó előnyös változást indíthat el. 

A végeredmény pedig egy boldog, teljes, hatékony és rendezett élet.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!